Az USA első világháborúba való becsatlakozásának első lépéseként is lehetne nevezni azt, amikor az akkor még semleges államoknak az antant hatalmak elküldték követelésieket az akkori elnöknek Wilsonnak. Ekkortájt a magyar szocialista párt sem volt rest, ők is táviratoztak az elnöknek. Hogy melyik fél mit szeretett volna elérni az amerikai elnöknél az ebből a bejegyzésből derül ki.
Antant hatalmak
Minden úgy kezdődött, hogy a csata állt és nem mozdult egyik fél irányában sem, a hamar véget érő háború mégsem ért olyan hamar véget, mint ahogyan azt mindenki eredetileg tervezte. Ennek a következménye az lett, hogy az eddigi háborúból kimaradó Egyesült Államok sikeresen gyarapította vagyonát és fellendítette kereskedelmét. Azonban a német tengeralattjáró háború miatt már neki is veszélyhelyzet állt fent, ezért az USA elnöke sürgette mindkét felet, hogy a béketárgyalások megkezdődhessenek, szíveskedjen mindkét fél a feltételeit vele közölni.
A központi hatalmak élükön Németországgal elzárkóztak ez elől, szinte semmilyen feltételt nem jelenítettek meg. Ezzel szemben az antant kihasználta a lehetőséget és felvette a kapcsolatot Wilson elnökkel és elküldte neki azokat a feltételeket, amelyeket a világháború lezárta után szeretett volna magáénak tudni. Azonban sajnos ezzel nem segítették elő, hogy a háború a végéhez érjen.
Thomas Woodrow Wilson
Magyar Szocialista Párt
A táviratban helyeselték Wilson elnök kérését, valamint támogatták azokat a törekvéseit, hogy az értelmetlen háborút és vérontást a lehető leghamarabb be kell fejezni, mivel már így is rengeteg ember veszett oda, rengeteg család maradt apa nélkül és hogy ez a háború csak a pusztulást és a pusztítást hozza az emberekre.
A saját véleményem szerint, ha nem is sokat, de legalább egy kicsit is hatással volt a világra az, hogy valakinek eszébe jutott, hogy örökké nem lehet így élni és a háború abbahagyását szorgalmazta. Így talán egy kicsit elgondolkodtak az átlag emberek is azon, hogy van-e értelme ennek a "nemes" háborúnak vagy jó lenne már igazán újra békében élni.
Galavics Diána